Hollókő tanösvény

Hollókő tanösvények tekintetében is igen jól ellátott település. Nemcsak a Várat vagy a falu nevezetességeit érdemes megtekinteni, mivel remek túrákat is tehetünk a környéken. Éppen ezért szerencsésebb akár több napra is érkezni, annál is inkább mivel számos szállás lehetőség közül válogathatunk. A falut a 141 hektáros Hollókői Tájvédelmi Körzet veszi körül – gazdag és különleges vad, madár- és növényvilággal –, ideális helyszínül szolgálva kirándulásoknak. A falu környékén több tanösvény is várja a látogatókat. Ezek különböző hosszúságokkal és nehézségi fokokkal várják a kicsiket, nagyokat egyaránt. A tanösvények a Hollókői Tájvédelmi Körzet területén találhatóak. 

Hollókő tanösvény kínálata:

Vártúra tanösvény

Hollókő tanösvény Vártúra tanösvény

A tanösvényt a nagy parkolóból is meg lehet közelíteni, sokan erre veszik először az irányt. Majd a Vár megtekintése után térnek be az Ófaluba. De a kilenc állomásból álló tanösvény az Ófaluból indul és vezet a várba, majd onnan a domb gerincén visszasétálva lehet eljutni a nagy parkoló melletti új recepciós épülethez. A sétaút a vár érintésével mutatja be a földtani adottságokat, értékeket és a táj történelmét.  (A parkoló mellől indulva kevésbé meredek és megterhelő az út, mint az Ófaluból indulva). Nagyobb kerekű babakocsival könnyen bejárható.

A tanösvény kb. 1,2 km hosszú.

Holló Tanösvény

Hollókő tanösvény Holló tanösvény
Hollókő tanösvény Holló tanösvény (forrás: https://csodautak.blogspot.com)

A 14 állomásból álló túraút a Vár-hegyet és az azt körülölelő hagyásfás legelőt járja be. Az ösvényt végig járva a Cserhát jellemző típusos élőhelyeit ismerhetjük meg. A tanösvény keresztezi a Vártúra tanösvény útvonalát, mely visszavezet a várba, illetve az Ófaluba. Minden évszakban gyönyörű!

A tanösvény kb. 4,5 km hosszú.

Hollókő Tanösvény

Hollókő tanösvény Hollókői tanösvény

Az Ófalutól nyugatra a rimóci út mellett található az Ipoly Erdő Zrt. tanösvénye és erdei játszótere, tornapályája. A tanösvényre egy látványos, 30 m-es fahíd vezet át a völgyön. Ha időnk engedi, mindenképpen megér egy sétát, mert gyönyörű és nagyon látványos, a fahíd igazi különlegesség!

Kertek-alja tanösvény

Hollókő tanösvény Kertekalja tanösvény

A 6 állomásból álló tanösvényt 2015-ben adták át, mely a Hollókői-patak völgyében, az Ófalu északi oldalán, az ide lefutó kertek végében halad végig. A tanösvény teljes egészében fapallókon, lépcsősorokon húzódik. Az Ófaluban, a Kossuth és a Petőfi utca nyugati kereszteződésétől indul, lépcsőn megy le a völgybe, és a falu keleti végénél jön fel.

A patak mentén hajdan kis tavakat ástak ki a hollókőiek, melyeket részben kenderáztatásra, részben ruháik mosására használtak. A kis tavak egy részét most visszaállítva láthatjuk, bár most már vizes élőhelyekként az élővilág védelmét szolgálják. A tanösvényt végig járva elsősorban a hagyományos népi élet és gazdálkodás emlékeivel ismerkedhetünk meg. Nemcsak a gyerekek kedvence lesz!

Hossza kb. 800 m kényelmes sétaút.

Vár-alja tanösvény

Hollókő tanösvény Váralja tanösvény
Hollókő tanösvény Váralja tanösvény (forrás: http://indafoto.hu)

A Vár-alja tanösvény a Vár-forrástól a patak mentén lefelé vezet a rimóci útig. Ezen az ösvényen elsősorban a vízhez kötődő élőhelyek élővilágát, valamint a Vár-forrás történetét tanulmányozhatjuk.

Tanösvények kicsit távolabb Hollókőtől

A Börzsöny és a Cserhát találkozásánál fekvő Katalinpusztai Kirándulóközpont is a gyerekek kedvence. Itt az óvodás korúakat külön tanösvény várja. A nagyobbakat egy kb. 5 km hosszú tanösvény is várja, mindkettő végig járása után élményekben gazdagon térnek haza kicsik és nagyok. A Kiránduló központban egy interaktív erdei kiállítás is felfedezésre csábítja a látogatókat.

Hollókő tanösvény Katalinpusztai kirándulóközpont

https://hu.wikipedia.org/wiki/Holl%C3%B3k%C5%91

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom