Tartalomjegyzék
A Cserhát hegységben található kis falu Hollókő, vár már a XIV. század óta magasodik fölé. Hollókő várának legrégebbi részét a XIII. század végén a Kacsics nemzetség építtette.
Hollókő vár története
E nemzetség Illés ágából származó I. Péter fiai közül Mikus birtokolta Hollókő várát, majd, amikor 1310-ben csatlakoztak Csák Mátéhoz, ezt a várat is átadták neki. Károly Róbert az 1312-es rozgonyi csata után ostromoltatta a várat, de bevenni nem tudta. A vár 1313-ban Szécsényi Tamás birtokába került, de beiktatva csak 1327-ben lett. Hollókő erősségét Csák Máté 1321-es haláláig a hozzá hű szövetségesek tartották.
Az 1411-es birtokfelosztás alkalmával Hollókő vára Szécsényi László kezébe került, aki 1454-ben elzálogosította vejének, Losonczi Albertnek. 1455-ben a várat Losonczi két lánya, Hedvig és Anna kapta meg.
A török terjeszkedés során 1552-ben Ali budai basa ellenállás nélkül foglalta el a várat és csupán 24 főnyi őrséget helyezett el benne.
A királyi seregek 1593 őszén vették vissza ágyúlövés nélkül, ekkor a török csapat megfutamodott belőle. A katonai jelentőségét már elvesztett kicsiny végvárat 1663-tól húsz évig ismét a törökök tartották hatalmukban.
1683-ban Sobieski János lengyel király szabadította fel a várat a török megszállás alól, Bécs felmentését követően. A vár lerombolását 1701-ben I. Lipót király rendelte el, melyre végül 1711-ben került sor. Ezek után romként szerepel a nyilvántartásban.
Hollókő vár: napjainkban
A várat 1966-ban kezdték el feltárni, falait megerősítették és elkezdték a vár helyreállítását. 1996-ban adták át a várat a kiránduló közönség számára.
A vár szórakoztató programjai
A várban található panoptikum a XIII. században tapasztalható életképet mutat be, amikor a vár ura és családja vendégeket fogad. A hét bábuból álló terem a Kacsics család idejébe térhetünk vissza, amikor még lakták és használták a várat.
A fegyverteremben a XI. századtól kezdődően a XVI. századig terjedő időszak hadviselésének eszközeit tekintheti meg a látogató. A királyok és nemzetségek címerpajzsai a régi korok hangulatát idézik.
Kedvelt időtöltés a vár rendhagyó történelemórája, amelynek keretein belül bemutatják a középkor hajlító- és lőfegyvereit, pajzsát, lándzsáját, páncéljait, azok feladatait. A fegyverbemutató közben a csaták és hősök történeteivel, haditechnikai fortélyokkal ismerkedhetünk meg, majd az óra végeztével mindenki kipróbálhatja a bemutatott fegyvereket.
A várban lehetőség van részt venni ostromjátékban is, ami az osztálykirándulások közkedvelt lehetősége, a család minden tagja élményekkel térhet haza a „csata”, amely a rövid „hadgyakorlat” után pajzsokkal és zokni gombócokkal felfegyverkezve zajlik le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Holl%C3%B3k%C5%91
Vissza a kategória cikkeihez