Húsvéti locsolkodás

A húsvéti locsolkodás – bár napjainkban sokan azt gondolhatjuk, hogy – jó kis móka valójában ennél sokkal több. Ugyanis a régmúlt idők homályába vesző ősi hagyomány, mely termékenységi rítus és a keresztségre is utalás. Közép-európai hagyomány, mely Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Ukrajnában is ismert. E szokás szerint húsvét hétfő hajnalától kezdve locsolták a fiúk vízzel az ismerős lányokat. Később a víz helyett illatos kölnire vagy parfümféleségre cserélték le a vizet.

Hollókő – húsvéti locsolkodás

Korábban a húsvét hétfőt hívták vízbevető, vízbehányó hétfőnek is, ugyanis évtizedekkel ezelőtt még jellemzően vödör vízzel locsolták a fiúk a lányokat. Akik e jeles napra a legszebb ruhájukat öltötték magukra. A városokban már ekkor elterjedt a finomabb formája a locsolásnak, ahol jellemzően kölnivel és locsolóverssel köszöntötték a lányokat, asszonyokat, jutalmul a hímes tojásért.

Hollókő főleg a Húsvéti Fesztiválról a legismertebb, hazánkon innen és túl. Ugyanis Hollókő szinte az egyetlen hazai település, ahol húsvét tekintetében egyedülálló hagyományokat képviselnek mind a mai napig. Itt ugyanis mind a mai napig palóc népviseletbe öltöznek e jeles napokra és hagyományos vödrörnyi vízzel való locsolás jellemző a locsolkodásra is. E hagyományok megismerése vonzza évről-évre a lelkes, érdeklődő látogatókat a 3 napos program sorozatra. Bár Hollókőn kívül Szentendrén a Skanzenban és Ópusztaszeren az Emlékparkban is lehetőségünk van a hagyományos vödös locsolkodás rejtelmeibe betekintést nyerni. 

Hollókő – Húsvéti Fesztivál  

Éppen ezért Hollókő legismertebb programsorozata a Húsvéti Fesztivál, melyet minden évben Húsvétkor tartanak 3 napon át. A rendezvény ideje alatt a Várban és az Ófaluban is színes programok várják az érdeklődő vendégeket.

Programok 3 napon át

A program Nagypénteken kezdődik a húsvéti készülődéssel. Rendezvények a Várban is vannak. Az Ófaluban pedig kézműves kirakodó vásár, tojásfestő foglalkozások, böjti szokások felelevenítése és természetesen a kis tér közepén található Szent Márton templomba mise is vár mindenkit.

Gazdag folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások az elmaradhatatlan locsolkodással, koncertek, családi és gyermekprogramok nyújtanak feledhetetlen élményeket a vendégeknek.

Gasztronómia és hagyományőrzés

Mindhárom nap gasztronómiai és hagyományőrző programok találhatók az Ófalu házacskáinak udvarain.

A várban is különböző húsvéttal kapcsolatos programok, ügyességi játékok, fegyveres bemutatók várják az érdeklődőket.

Húsvét Hétfőn pedig az elmaradhatatlan Nagy Húsvéti Locsolkodás.

Ilyenkor a helyiek felöltik magukra színes palóc és hollókői népviseletüket és így az Ófalu köves utcáin a gyönyörű ékszerdoboz házacskák között sétálva úgy érezhetjük magunkat, mint aki visszarepült az időben. Kár lenne kihagyni!

https://hu.wikipedia.org/wiki/Holl%C3%B3k%C5%91

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom